Egy karácsony sem lehet meg karácsonyi vásár nélkül – legalábbis azokban a városokban és településeken, ahol élénken él még a karácsony ünnepének varázsa.
A budapesti Szent István Bazilika előtti téren lévő adventi vásár lett az utazók kedvence 2023-ban, de a korábbi években is hasonló eredmény született, az Advent Bazilika a tavalyi szavazatokkal negyedszer lett Európa legjobb karácsonyi vásárra. Ez az eredmény megelőzte a korábbi csúcstartó Zágrábot, amely háromszor egymás után kapta meg a legjobbnak járó díjat.
Szerte Európában, de más földrészeken is szerveznek karácsonyi vásárokat, amelyek nem csak az ajándékok beszerzésében segítenek, hanem az ünnep előtti hangulat megteremtésében is jelentős szerepet játszanak. A vásárok november közepétől, többnyire Advent első napjaiban, vagy néhány nappal korábban nyitják meg kapuikat, ünnepi hangulatot adva a városnak és a vidéknek, kezelhetővé téve a karácsonyig eltöltött időt.
A budapesti vásár tehát az elmúlt években a legjobb minősítést kapta, mindenkinek javasoljuk a látogatását, lehetőleg munkanapokon délelőtt, mert estefelé, és főleg a hét végi napokon jelentős a tömeg.
Érdemes azonban másutt is körülnézni karácsonyi vásár ügyben, mivel a városokon kívül a kisebb települések is így mutatják meg leghangulatosabb oldalukat. A városi rendezvényeknél jóval kisebb, de hangulatos és autentikus adventi vásárokkal találkozhatunk álmodozó kisvárosokban, festői várkapuk mögött, dacos várfalak közepette, illetve impozáns vidéki birtokokon, amelyek csodálatos tájaikkal, romantikájával és szeretetteljes dizájnjával különösen elbűvölnek.
A Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár az idén november 17 és január 1. - között tart nyitva.