Lehet, hogy nem is az a legnagyobb vezetői problémád, amiről ebben a pillanatban azt gondolod.
Cégvezetőként naponta döntéseket hozol, embereket irányítasz, tárgyalsz, konfliktusokat kezelsz, feladatokat osztasz ki, határidőket tartasz és közben folyamatosan próbálod azt az érzést kelteni a környezetedben, hogy kézben tartod a dolgokat. De van egy kellemetlen igazság:
minél sikeresebb vagy, annál könnyebb elhinni magadról, hogy már pontosan tudod, hogyan működsz.
Pedig éppen a siker képes a legjobban eltorzítani az önismeretet, s nem feltétlenül azért, mert túl nagy az egód, hanem azért, mert a környezeted egy idő után elkezd alkalmazkodni hozzád.
Ha vezetőként évek óta működik egy bizonyos kommunikációs stílusod, döntési mechanizmusod vagy vezetői rutinod, a szervezet megtanul együtt élni vele. Az emberek tudják, mikor érdemes hozzád fordulni. Tudják, mikor ne vitatkozzanak. Tudják, hogy milyen válaszokat vársz. Te pedig ebből könnyen arra következtetsz:„Jól kommunikálok.” Ami lehet, hogy így is van, de az is lehet, hogy a környezeted egyszerűen nagyon jól megtanult értelmezni téged.
Ez óriási különbség.
1. Miért torzítja a siker az önismeretet?
Ha egy döntésed működött, ha nőtt a cég, ha elértél egy komoly eredményt, könnyű azt gondolni: jól döntöttem, tehát jól működöm.
Csakhogy az eredmény és a döntési folyamat nem ugyanaz.
Lehet valaki kiváló üzletember úgy is, hogy közben nehezen fogad kritikát.
Lehet valaki sikeres vezető úgy is, hogy rosszul delegál.
Lehet valaki remek tárgyaló úgy is, hogy valójában túl sokat beszél.
A siker ráadásul csökkenti a külső visszajelzések mennyiségét.
Egy kezdő vezetőt még sokan korrigálnak. Egy tapasztalt cégvezetőnek viszont egyre kevesebben mondanak negatív kritikát.
Ezért a vezetői önismeret egyik legfontosabb kérdése nem az, hogy:
„Mit gondolok magamról?”
Hanem:
„Vajon mit nem mondanak el nekem az emberek?” - Ez már sokkal kellemetlenebb kérdés és sokkal hasznosabb is.
2. A vezetők gyakran túlbecsülik a kommunikációjukat
A legtöbb vezető úgy gondolja, hogy ha valamit világosan elmondott, akkor azt a másik ember meg is értette. Pedig a kommunikáció nem ott ér véget, amikor kimondtad a mondatot. Ott kezdődik.
Egy vezető mondhatja:
„Ezt szeretném, ha jövő hétre elkészítenéd.”
A munkatárs pedig ebből hallhatja azt, hogy:
- ez sürgős,
- ez fontos,
- ez csak egy kérés,
- ez egy utasítás,
- ezt már hétfőre kell,
- vagy éppen azt: „majd ha lesz rá időm”.
Ugyanaz a mondat.
Teljesen más jelentés.
A kommunikáció egyik legnagyobb vezetői csapdája, hogy a saját szándékunkat összekeverjük azzal, amit a másik fél valóban megértett.
Érdemes néha megkérdezni:
„Mit értettél abból, amit most megbeszéltünk?”
Nem számonkérően, hanem azért, hogy kiderüljön: ugyanarról beszéltek-e, mert a félreértések jelentős része nem akkor keletkezik, amikor valaki nem figyel.
Hanem akkor, amikor két ember ugyanazokat a szavakat teljesen máshogy értelmezi.
3. A csend ereje a tárgyalóasztalnál
Van egy egyszerű vezetői eszköz, amelyet nagyon kevesen használnak tudatosan: a csend.
Tárgyalás közben valaki mond egy árat.
Te pedig nem válaszolsz azonnal.
Csend.
Néhány másodperc.
A legtöbb ember ezt nehezen viseli.
Ezért elkezd beszélni.
Magyarázni.
Pontosítani.
Engedni.
Új ajánlatot tenni.
Pedig lehet, hogy neked semmit nem kellett volna mondanod.
A csend ugyanis információt teremt.
Nem manipulációról van szó, hanem arról, hogy nem töltöd ki automatikusan a kommunikáció minden üres másodpercét.
Vezetőként különösen fontos megtanulni:
nem minden csendet kell megtörni!
Sőt, néha a legjobb vezetői kérdés után jön a legértékesebb információ.
Csak várni kell.
Például:
„Mi az, amit ebben a helyzetben szerinted rosszul csinálunk?”
És utána nem megvédeni magad.
Nem magyarázkodni.
Nem cáfolni.
Hanem csendben maradni.
A válasz valószínűleg többet ér majd, mint tíz újabb vezetői meeting.
4. Miért félünk delegálni?
A delegálás problémája sokszor nem bizalmi kérdés, hanem identitáskérdés.
Egy vállalkozás elején a vezető általában mindent csinál.
Ő tárgyal.
Ő dönt.
Ő ellenőriz.
Ő oldja meg a problémákat.
Ő tudja, hogyan működik a cég.
Aztán egyszer csak eljut oda, hogy a vállalkozás növekedésének éppen ő lesz a szűk keresztmetszete. Mégis nehezen engedi el a feladatokat. Miért? Mert a delegálás egyben azt is jelenti: „Valaki más fogja csinálni azt, amit eddig én csináltam.”- és ez könnyen fenyegeti a kompetenciaérzetet.
Ráadásul van egy nagyon gyakori vezetői mondat:
„Mire elmagyarázom, én már megcsinálom.”
Rövid távon igaz. Hosszú távon viszont rendkívül drága, mert ha mindig te végzed el azt a feladatot, amit más is képes lenne megtanulni, akkor nem csapatot építesz, hanem magad köré építesz egy rendszert, amelynek te vagy az egyetlen nélkülözhetetlen eleme. A jó delegálás nem azt jelenti, hogy más pontosan úgy dolgozik, ahogy te. Hanem azt, hogy az eredmény akkor is megszületik, amikor nem te csinálod. Ez vezetői szintlépés.
Mi köti össze ezt a négy jelenséget?
Az, hogy mindegyik mögött ugyanaz a dolog áll:
a vezető saját magáról alkotott képe.
A sikeres vezető könnyen gondolja azt, hogy ismeri önmagát.
Tud kommunikálni.
Jól dönt.
Jól tárgyal.
Jól delegál.
Jól kezeli a sok lehetőséget.
Lehet, hogy így van, de a valódi önismeret nem abból születik, hogy egyre többet tudunk magunkról, hanem abból, hogy egyre több olyan dolgot vagyunk hajlandók meglátni magunkban, amit korábban nem akartunk észrevenni.
Ezért időnként érdemes feltenni néhány kellemetlen kérdést:
- Mi az, amit csak én hiszek magamról vezetőként?
- Miben alkalmazkodik hozzám a csapatom ahelyett, hogy őszintén jelezne?
- Melyik feladatot tartom magamnál csak azért, mert nehéz elengednem a kontrollt?
- Melyik döntést halogatom azért, mert túl sok lehetőséget akarok egyszerre mérlegelni?
- És talán a legfontosabb:
- Ha holnaptól senki nem akarna nekem megfelelni, mit hallanék másképp a csapatomtól?
Ezeken a kérdéseknek érdemes elgondolkodnod és ha szükséges változtatnod!
Nem árt tudni, miben vagy jó, de azt még jobban kell tudnod, hogy milyen vakfoltjaid kerülnek pénzbe, időbe, energiába vagy emberi kapcsolatokba.
Vezetői szinten ez már nem pusztán önismereti kérdés.
Ez már üzleti kérdés.