Egyre többet süt a nap, a kávézó teraszok megtelnek és nekünk a kllímás irodában kell tartani a frontot, az egyre motiválatlanabb beosztottak között.
A meetingeken kicsit lankadtabb lesz a figyelem. Többen néznek ki az ablakon, esetleg ásítanak s látszik rajtuk, hogy fejben messze járnak. Nehezebben indulnak el a projektek. Az emberek mintha kevésbé lennének jelen. A válaszidők lassulnak, a fókusz szétesik és még a leglelkesebb kollégákon is megjelenik valami nehezen megfogható fáradtság.
Ilyenkor sok vezető automatikusan azt kezdi keresni, mi a probléma.
Pedig gyakran nincs probléma.
Egyszerűen csak nyár van. S még mindig vannak olyan cégek, akik ezt alábecsülik vagy nem veszik figyelembe.
A legtöbb szervezet nem úgy működik, mintha egy Google naptár. Nem tudunk 365 nap egyforma teljesítményt hozni. S ez nem attól függ, hogy mennyire vagyunk képzettek. Egész egyszerűen más mentális kapacitással dolgozunk februárban, májusban vagy a karácsony előtti napokban.
A nyárnak van egy sajátos pszichológiája és ez nem összekeverendő a lustasággal. Nem „elhivatottság-hiány”. Nem generációs probléma. Hanem egy teljesen természetes mentális állapot.
Főleg egy olyan időszak után, mint az első félév.
Januártól júniusig a legtöbb cégnél gyakorlatilag folyamatos sprint zajlik. Évindítás, tervezések, kampányok, költségvetések, negyedéves számok, új projektek, meetingek, változások, toborzás, problémakezelés. Mire elérkezik a nyár eleje, az emberek nagy része mentálisan egyszerűen elfárad.
Csak ezt ritkán mondjuk ki.
Mert a klasszikus kiégésnek vannak látványos tünetei. A nyári kifáradás viszont sokkal csendesebb.
Az ember még bejár dolgozni.
Még válaszol. Még ott ül a meetingen.
Csak már nem ugyanazzal az energiával.
Szerintem ezt minden vezető érzi valahol június környékén. Megváltozik a csapat ritmusa, elindulnak a szabadságolások, elkezd foghíjas lenni a csapat és ez érződik, érdekes módon még a jó munkahelyeken is.
Sőt, sokszor pont ott.
Mert nem feltétlenül az a legfáradtabb ember, aki rossz helyen dolgozik. Hanem az, aki hónapokon át magas figyelmi szinten működött, 120%-on égett.
A modern irodai munka ugyanis elképesztően mentális műfaj lett.
Nem fizikailag fáradunk el leginkább, hanem idegrendszerileg.
Túl sok inger.
Túl sok döntés.
Túl sok platform.
Túl sok apró figyelemelterelés.
Email. Teams. Telefon. Meeting. Értesítések. Naptár. Feladatkezelők.
Az ember agya gyakorlatilag folyamatos készenléti állapotban működik.
Mire megérkezik a nyár, az idegrendszer elkezdi jelezni, hogy lassítani szeretne.
Érdekes módon ilyenkor sok vezető pont az ellenkező irányba indul el.
Megpróbálják „visszahúzni” az energiát:
több kontrollal,
több meetinggel,
sürgetéssel,
motivációs körökkel.
Pedig sokszor nem motivációhiányról van szó, hanem egyszerűen mentális túlterhelésről.
A kettő kívülről nagyon hasonló tud lenni.
Csakhogy az egyik fegyelmezéssel kezelhető, a másik nem. Vezetőként fontos tisztázni, hogy melyik is a probléma, mielőtt kezeljük a kialakult helyzetet.
Van egy másik érdekes jelenség is nyáron: a lebegő figyelem.
Az emberek fejben ilyenkor már részben máshol vannak.
Tervezik a szabadságot.
Nézik az időjárást.
Utazást szerveznek.
Gyerekprogramokat koordinálnak.
Próbálnak mentálisan kiszakadni a hónapok óta tartó rutinból. Ez is egy teljesen természetes jelenség. Az ember nem gép. Nem tud egész évben ugyanabban az intenzív működési módban létezni.
A nyár pszichológiailag mindig egy átmeneti időszak volt. Egyfajta kollektív lassítás.
Régen ezt a természet ritmusa diktálta. Ma már inkább a társadalmi működés.
De a test és az idegrendszer ugyanúgy reagál rá.
Több fény.
Melegebb idő.
Későbbi esték.
Lazább ritmus.
Több szociális program.
Az agy ilyenkor egyszerűen kevésbé akar „téli üzemmódban” működni.
Pont emiatt az egyik legnagyobb vezetői hiba, amikor ezt személyes hozzáállásként értelmezik.
„Miért nem pörögnek annyira?”
„Miért lassabb minden?”
„Miért nem olyan fókuszált a csapat?”
Mert nyár van.
S valójában a vezetők nagy része is pontosan ugyanígy érez — csak rajtuk nagyobb a nyomás, ezért kevésbé engedhetik meg maguknak.
A nyári időszaknak van egy furcsa kettőssége.
Kifelé sokszor lazábbnak tűnik minden.
Belül viszont rengeteg ember már a regeneráció határán mozog.
Főleg azok, akik hónapok óta folyamatosan „megoldó üzemmódban” működnek.
A modern munkahelyek egyik problémája szerintem pont az, hogy túl sokáig várjuk el az intenzív jelenlétet.
Régebben természetesebbek voltak az évközi lassulások. Ma viszont a digitális működés miatt gyakorlatilag megszűntek a valódi holtidők.
Mindig történik valami.
Mindig jön egy email.
Mindig van egy update.
Mindig van egy meeting.
Az emberek agya viszont nem ehhez fejlődött.
A figyelem szétesik.
A kreativitás lassul.
Nő a döntési fáradtság.
Csökken a türelem.
Több lesz a halogatás.
Ez nem feltétlenül rossz kultúra jele.
Sokszor inkább annak a jele, hogy emberek dolgoznak a cégnél — nem robotok.
A jó vezetők szerintem ezt felismerik.
Nem pánikolnak rá azonnal a nyári lassulásra. Inkább próbálják okosan kezelni.
Például:
nem nyár közepére időzítik a legnagyobb stratégiai nyomást,
egyszerűsítik a kommunikációt,
kevesebb meetinget tartanak,
elfogadják, hogy bizonyos projektek lassabban mozognak,
és hagynak egy kis mentális levegőt az embereknek.
Érdekes módon sok csapat pont ettől kezd újra jobban működni, mert a mentális energia nem csak abból áll, hogy mennyi feladatot bírunk el. Hanem abból is, hogy van-e elég tér, idő regenerálódni.
A nyárnak pedig pontosan ez lenne az egyik funkciója.
Nemcsak fizikailag pihenni.
Hanem idegrendszerileg is kilépni abból az állandó készenléti állapotból, amiben egész évben élünk.
Ez az egyik legfontosabb felismerés vezetőként:
Nem minden lassulás probléma.
Néha egyszerűen csak annak a jele, hogy emberek próbálnak újra levegőt venni egy hosszú első félév után.
Ha egy cég ezt képes megérteni — nemcsak KPI-szinten, hanem emberileg is —, abból hosszú távon sokkal stabilabb, lojálisabb és egészségesebb csapatok születnek.