A környezetvédelem kezdetben csak néhány száz rosszul öltözött, de jó szándékú fiatal egyetemista plakátolásából és környezetvédelmi követeléseiből állt. Mára ez is megváltozott, és a háttérben álló óriásvállalatok által generált hisztérikus kényszerintézkedéseinek sorozatává vált, mint annyi minden, amit valaha jó szándékú emberek találtak ki.
Kezdetben volt a gumikacsa
Sokan nem ismerik a gumikacsák esetét. Valójában nem is gumiból voltak, hanem műanyagból, és egy gyártói trükknek köszönhetően nem volt rajtuk semmilyen nyílás, így a fürdőkádban nem süllyedtek el, miközben a gyerekek játszottak velük. 1992. január 10-én az Ever Laurel nevű teherhajó Hongkongból tartott a Washington állambeli Tacomába. Az Északi-Csendes-óceánon a hajó egy hatalmas viharba keveredett és a hajóról 12 darab fém konténer szakadt le és zuhant a vízbe. Az egyik ilyen konténerben 28 800 darab gumikacsa volt, pontosabban sárga kacsák, kék teknősök, piros hódok és zöld békák. A gumikacsa-csapat valamiért sokáig nem vált szét, mint azt gondolnánk, hanem néhány száz négyzetkilométeres foltot alkothattak a nyílt vízen, ami állítólag még az űrből is látszott. Később persze a szél és a felszíni hullámok elkezdték őket szétválasztani.
Óceanográfusok évekig kísérték útjukat, ezzel figyelték meg a tengeri áramlatokat.
Műanyag mikroszemcsék
A tengerbe kerülő műanyagok a legveszélyesebbek: lassú őrlődéssel mikroszemcsékké válnak és bekerülnek az állatok, majd később az emberek szervezetébe, és nem csak a tengerparti országokban. Az élettani hatás még nem ismert, de jól nem járunk vele, az biztos. Azokban a szárazföldi országokban, ahol megoldották a különböző csomagolások visszaválthatóságát - mint pl nálunk a palack-visszaváltást – sokat javult a szemetelés helyzete, de az igazi áttörés még várat magára
Ok-okozati összefüggés
Az okozat: a média persze minden vonalon a hanyag embereket teszi felelőssé minden szennyezésért, ami természetesen még csak részigazságnak sem fogadható el, ugyanis a legfőbb szennyező csak áttételesen az ember.
Az ok: egy példa - a nyomtatók kazettái, akár tintasugaras, akár lézer, nincsenek teletöltve, hogy gyakrabban kelljen vásárolni belőlük, ráadásul sok gyártmánynál egy beépített chip számolja a nyomtatott oldalakat, és egy bizonyos szám után egészen egyszerűen letilt – akkor is, ha a patronban bőven van még festékanyag. Sok nyomtató-gyártó évtizedekig tiltotta az utántöltést, vagy az után-töltött kazetták használatát – így a műanyag kazetták repülnek a szemetesbe (jobb esetben a gyűjtőbe).
A szemetet nagyon sok tengerparti országban ”hivatalból”, hajóval szállítják és öntik a tengerbe, fütyülve mindenfajta környezetvédelmi megfontolásra. A különböző műanyag palackok és eszközök szennyezése ismert, de egyetlen kormány sem hoz egy olyan egysoros intézkedést, amivel betiltaná a használatukat, egy környezetbarátabb megoldás használatára kényszerítve a gyártókat.
Az irdatlan méretű tartály- és szállítóhajók naponta fogyasztanak el 100 – 160 tonna nehézolajat (HFO), mégis Európa vezetői az USA-ból és más, az amerikai földrészhez tartozó országokból gondolják ellátni a kontinens energiaigényét – környezetvédelemről szó sincs. Senki nem kiabál, vagy tüntet a hajók által naponta a levegőbe juttatott szén-monoxid, szén-dioxid és korom tonnáiról, nem is beszélve a hatalmas üdülőhajókról, amelyek a szemetet a nyílt tengeren öntik a vízbe.
A probléma mindig az ember
Van viszont lelkes környezetvédő, aki vitorláshajón utazik egyik kontinensről a másikra – mert az környezetbarát - mit sem törődve azzal, hogy a hajót szétszedve, repülőn szállították az indulási ponthoz. Lehet lelkesen és a forgalmat lezárva tüntetni a globális felmelegedés ellen, amiről azért végül mégis kiderül, hogy természetes folyamat. Napestig sorolhatnánk azokat a ”környezetvédelmi” lépéseket, amelyek csak egy bizonyos rétegnek jók: néhány óriásvállalatnak.