Van egy különös ellentmondás a vezetői létben: minél magasabbra jut valaki a szervezeti hierarchiában, annál több ember veszi körül – és közben annál könnyebben marad egyedül. Egy cégvezető naponta emberek tucatjaival, akár százával kommunikál. Kollégák, üzlettársak, ügyfelek, beszállítók, tanácsadók, családtagok veszik körül. Mégis lehetnek olyan kérdések, amelyeket egyszerűen nincs kinek feltennie.
Mi van, ha rossz döntést hozok?Mit tegyek, ha elfáradtam?Mi van, ha már nem élvezem a munkám úgy, mint régen?Mi lenne, ha elengedném ezt az egészet?Mi történik, ha én sem tudom pontosan, merre kellene továbbmenni?
A „magányos vezető” jelenség nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki egyedül él vagy nincs társasága. Sokkal inkább azt, hogy nincs olyan ember a környezetében, akivel valódi következmények nélkül, őszintén megoszthatná az aggályait.
A vezető, akinek mindig erősnek kell látszania
A vezetői szerep egyik kimondatlan elvárása az erő. A munkatársaknak stabilitásra van szükségük. A tulajdonosok eredményt várnak. Az ügyfelek magabiztosságot keresnek. A család pedig gyakran azt szeretné látni, hogy „minden rendben van”.
Csakhogy a vezető is ember.
Lehetnek rossz napjai, félelmei, kétségei, konfliktusai, bizonytalan döntései. A különbség az, hogy egy alkalmazott gyakran megengedheti magának, hogy azt mondja: „Nem tudom.” Egy cégvezető esetében ugyanez sokkal nagyobb súllyal hangzik. Ezért sok vezető idővel megtanulja megszűrni, mit mond ki. Nem feltétlenül azért, mert titkolózni akar. Hanem azért, mert pontosan tudja:
amit ő mond, annak súlya van.
Ha a vezető azt mondja a csapatnak, hogy fél, az bizonytalanságot kelthet. Ha a partnerének arról beszél, hogy komolyan gondolkodik a cég eladásán, az a családi dinamikát változtathatja meg. Ha egy kollégának bevallja, hogy nem tudja, mi legyen a következő lépés, az akár a tekintélyét is gyengítheti.
Így maradnak a gondolatok kimondatlanul.
A „nem panaszkodom” csapdája
A sikeres vezetők egy része különösen nehezen kér segítséget. Ők azok, akik éveken keresztül megoldották a problémákat. Felépítettek egy céget, munkahelyeket teremtettek, válságokat kezeltek, tárgyaltak, döntöttek, kockáztattak. A környezetük hozzászokott, hogy ha baj van, majd ők megoldják.
Csakhogy ez egy idő után identitássá válhat. „Én vagyok az, aki megoldja.”
Ez pedig könnyen átfordulhat abba, hogy „nekem nincs szükségem segítségre”.
Pedig segítségre nem csak akkor van szükség, amikor valaki nem képes valamire. Sokszor éppen akkor van rá a legnagyobb szükség, amikor valaki túl sok mindent képes egyedül elvinni.
A mentális teher ugyanis nem feltétlenül akkor válik láthatóvá, amikor összeomlás történik. Gyakran sokkal korábban megjelenik: ingerlékenységben, alvászavarban, türelmetlenségben, folyamatos készenléti állapotban, döntési fáradtságban vagy abban az érzésben, hogy az ember már semminek nem tud igazán örülni.
Miért nehéz őszintén beszélni egy vezetőnek?
Az egyik legnagyobb probléma a szerepek összecsúszása.
Ki az, aki barátként hallgat meg és nem munkatársként?Ki az, aki nem akar tőlem semmit?Ki az, aki nem fogja később felhasználni ellenem azt, amit elmondtam?
Egy vezető számára ezek különösen fontos kérdések.
A beosztottal nem feltétlenül lehet őszintén beszélni, mert hatalmi viszony van közöttük. Az üzlettárssal lehet konfliktusérintettség. A családtag sokszor érzelmileg túlságosan érintett. A barátok pedig idővel akár eltávolodhatnak, különösen akkor, ha az élethelyzetek nagyon különbözővé válnak.
A vezető ezért gyakran nem egy újabb tanácsot keres.
Hanem egy olyan közeget, ahol nem kell vezetőnek lennie.
Ez óriási különbség.
Nem mindig megoldás kell, hanem egy őszinte beszélgetés
A vezetők világában különösen erős a megoldás orientáltság. Probléma van? Elemezzük. Döntsük el. Tervezzük meg. Hajtsuk végre.
Ez az üzletben kiváló működésmód.
Az emberi életben viszont nem minden helyzet optimalizálható.
Néha valaki nem azt akarja hallani, hogy mit kellene csinálnia. Egyszerűen csak szeretné kimondani azt, amit hónapok óta magában tart. Szeretne ventilálni.
Egy jó beszélgetés ezért nem feltétlenül tanácsadás. Sokkal inkább tér. Egy olyan biztonságos hely, ahol a vezető végre nem teljesítményt mutat, nem döntést hoz és nem másokat irányít. Csak beszél és közben gyakran maga is rájön arra, amit keresett.
Mit lehet tenni?
Első lépésként érdemes felismerni: a magány nem feltétlenül társasági probléma.
Lehet valakinek családja, barátai, kollégái, rengeteg kapcsolata – és mégis lehet teljesen egyedül a legfontosabb kérdéseivel.
Éppen ezért egy vezetőnek érdemes tudatosan kialakítania olyan kapcsolatokat, amelyekben nem a pozíciója, a vagyona vagy a sikerei határozzák meg.
Lehet ez egy régi barát, egy mentor, egy vezetői közösség, egy coach vagy egy olyan szakember, akivel rendszeresen át tudja beszélni mindazt, amit máshol nem tud kimondani.
A lényeg nem az, hogy legyen még egy ember, aki megmondja, mit csináljon.
Hanem legyen valaki, aki meghallgatja,
Ugyanis a jó vezető nem attól erős, hogy soha nincs szüksége másokra.
Hanem attól, hogy felismeri: a felelősséget egyedül viselheti, de a terheket nem feltétlenül kell egyedül cipelnie.
Talán ez a magányos vezető jelenségének legfontosabb tanulsága is: a siker csúcsán nem feltétlenül több emberre van szükségünk.
Hanem néhány olyanra, akik előtt végre nem kell vezetőnek lennünk.